Ide várnak


Ezzel várnak


Püspökhatvan





Püspökhatvan Pest megyében, közel a Nógrád megyei határhoz található – a tíz kilométerre lévõ Galgaguta már Nógrád megyében van. A Cserhát nyugati vége felé helyezkedik el, Budapesttõl 55 kilométerre.

Az M3-as autópálya felõl az Aszódot Balassagyarmattal összekötõ közúton vagy vonattal közelíthetõ meg.

 

Püspökhatvan, a varázslatos kis falu a Mátra alján, erdõk koszorújában pihen immár a 12. század óta. Legalábbis írásos emlékeket azóta õriznek a településrõl. Nevét egy fura "házasság” során kapta. Kis-hatvan nemes birtokai mellett a váci püspök is földes ura volt e vidéknek, Lami István helyi történeti leírása szerint innen eredeztethetõ a falu elnevezése.

A török kiûzése után németeket és szlovákokat telepítettek be, akik közül a szlovák ajkú lakosság vált dominánssá, beszélték a nyelvet egészen a két világháború közötti idõszakig. A 19. századtól 1600 fõt számláló Püspökhatvan lakói nem vágytak el innen soha. A kulturális-zenei élet négy-öt éve kifejezetten felpezsdült.

 A település egyetlen mûemlék jellegû épülete a Római Katolikus Templom, de a táj szépsége megérdemelné, hogy többen felkeressék a kis falut, de talán pár év múlva - amikor a község határában lévõ hatvan hektár vízfelületû tavat hasznosítják -, nagyobb vonzerõt jelent majd.

Az országút felõl az elsõ kanyarban az 1749-ben épült barokk templom fogadja a vendéget, amely mûemlék jellegû épület az oltára miatt, melyet Altán Károly gróf, nápolyi alkirály a török hódoltság után adományozott a templom részére. A kapu boltozata fölött erre utal a címer.

 

„Ez a dimbes-dombos vidék olyan, mint egy kis Svájc: a község fekvése szép, jószívû emberek lakják, nagyon dolgosak, de mintha a rendszerváltás után kicsikét bezárkóztak volna” – vélekedett a falu plébánosa, Baranyai László.




Az M3-as autópálya felõl az Aszódot Balassagyarmattal összekötõ közúton vagy vonattal közelíthetõ meg.