Ide várnak


Ezért várnak


Ezzel várnak


Kiskunsági Nemzeti Park

   A Kiskunsági Nemzeti Park a Duna-Tisza közén található, területe közel 53.000 hektár. Területén tájvédelmi körzetek, természetvédelmi területek találhatóak.



E területeken a természetvédelem célja a Duna-Tisza köze természetes tájainak és az élõvilág változatosságának, valamint földtani és felszínalaktani képzõdményeinek, vizeinek megóvása, az õsi jellegû háziállatfajták fenntartása, a tájra jellemzõ egykori tanyasi és pásztorélet emlékeinek megõrzése és mindennek a természeti és kultúrtörténeti értékeknek a bemutatása.


   1979-ben, a kiemelkedõ természeti értékek nemzetközi elismeréseképpen a Kiskunsági Nemzeti Park területébõl 22.000 hektárt az UNESCO Bioszféra Rezervátummá nyilvánított. A vizes élõhelyek fokozott védelmét szolgáló Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozik a Felsõ-Kiskunsági tavak vidéke, a Kolon-tó, valamint a Mártélyi és a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet egyes részei.


   A Duna-Tisza köze – mely erdeivel, mocsár- és láprétjeivel, homok- és löszpusztáival egykor az erdõsztyepp övezetbe tartozott – mára tipikus alföldi táj: nagy része tökéletes síkság. A terebélyesedõ mezõgazdaság és nagy arányokat öltõ állattenyésztés az erdõterületek eltûnésével járt. A XVI-XVII. századi török uralom, az alföldi erdõirtások és az ezt követõ homokmozgások további természetes élõhelyek eltûnését vagy átalakulását okozta.


   A XIX-XX. század  nagy vízrendezései jelentették a legnagyobb csapást a Duna-Tisza közére, amelyek a mai napig meghatározzák a régió természeti viszonyait (beleértve az általános vízhiányt).


   A változatos tájelemekbõl felépülõ nemzeti park több mint 12000 fajnak ad otthont: 1800 virágtalan növény, 1300 virágos növény, 8840 állatfaj él a Duna-Tisza közén.


   A Kiskunsági Nemzeti Park területrészei


 


 Felsõ-Kiskunsági Puszta


   Magyarország második legnagyobb szikes pusztája, a Felsõ-Kiskunsági puszta, alig 40 km-re fekszik Budapesttõl.


   A 11.061 hektár kiterjedésû puszta mai jellegét a XIX.-XX. századi árvíz-mentesítési lecsapolási munkáknak köszönheti. A szikes réteket és legelõket kisebb nagyobb vízállások, sekély tocsogók, mesterséges tavak tarkítják. A nagyobb vízborítások (Kisapaj térsége, Szúnyog-puszta, Csárdalapos, Pozsáros) április-májusig megmaradó vizei kedvezõ költõ- és táplálkozó helyet biztosítanak a parti  és vízi madarak számára.


   A magasabb térszínek homokos, löszös felszínein fajgazdag zárt sztyepprétek maradványit találjuk. Két legjellemzõbb védett faja a törpe nõszirom és az agárkosbor.


   A szikes puszta egyik különleges bogara a pusztai gyalogcincér. Elsõsorban tavasszal kerülhet a szemünk elé. Itt él hazánk legnagyobb védett pókja, a szongáriai cselõpók.


   A nagy kiterjedésû, háborítatlan pusztán él Európa legnagyobb madarának, a túzoknak országosan egyik legjelentõsebb állománya. Az emlõsök közül leggyakoribb a borz és a róka, de elõfordul az ürge is.


   A terület jelentõs része, mivel számos védett madárfaj fészkelõ helye, fokozottan védett, ezért nem látogatható. Az 1 km hosszú Apaji halastavak tanösvénye, mely szabadon látogatható, a sziki és nádi fészkelõ közösség tagjait mutatja be.


Miklapuszta


   A Duna-völgy legszebb szikes pusztája. Kialakulásában alapvetõ szerepet játszott a Duna folyószabályozás elõtti felszínalakító munkája, hiszen a szabályozások elõtt ez a terület is a Duna alacsony és magas ártéri szintjéhez tartozott. Az alacsony ártéri szintek szinte összefüggõ mocsárvilágot alkottak. Késõbb a vizek csatornák által történõ elvezetésével egy fokozatosan elszikesedõ, idõszakosan sekély vizekkel tarkított pusztaság jött létre.


   A szikesek felszíne vagy rendkívül nedves (az év jelentõs részében vízzel borítottak) vagy igen száraz.


   A puszta madárvilága sajátságos és igen értékes. Ilyen a széki lile, az ugartyúk, a túzok, a vörös vércse és a székicsér. A kerecsen sólyom kedvelt zsákmánya az ürge, a puszták egykor nagyszámban elõforduló kisemlõse.


Felsõ-kiskunsági tavak



   A Duna-Tisza köze legnagyobb kiterjedésû szikes tóláncolata. A terület északi részén helyezkednek el a Kis-rét, Büdös-szék, Zab-szék nevû szikes tavak. A déli rész tavai a Fehér-szék és a Kelemen-szék 300 hektáros víztükrével.


   A tavak a Duna mélyártéri vonulatának legmélyebb részein húzódnak É-D-i irányban. A folyó-szabályozást megelõzõen a rendszeresen jelentkezõ árvizek bõséges vízutánpótlást juttattak a mélyártéri részekre. Az árvizek levonulta után visszamaradó pangó vizekbõl alakultak ki a szikes tavak és a tavakat övezõ változatos vizes élõhelyek.


   A tavak vizében nagy az oldott sótartalom. A nyári félévben a kiszáradás során a meder kopár felületén kivirágzik a sziksó.


   A szikes tavak területe, mint a vízimadarak nemzetközi jelentõségû vonuló, pihenõ valamint magyar vonatkozásban jelentõs fészkelõ helyeként az elsõk között került a Ramsari egyezmény hazai listájára. Emellett az UNESCO „Ember és bioszféra” program része.


Peszéradacsi rétek


   A Duna-menti síkság keleti peremén, az észak-déli irányban hosszan elnyúló ún. turjánvidék lápvonulata található. A fennmaradt turjánok mai napig a Duna-Tisza köze legfajgazdagabb területei közé tartoznak. Ilyen terület a Peszéradacsi rétek.


   A valamikori folyókanyarulatok természetes lefûzõdésével és fokozatos feltöltõdésével kialakult mély fekvésû turjánosok jellemzõ növénytársulásai a nádasok és a magassásosok. A térszín emelkedésével a magassásosok fokozatosan átmennek láprétekbe. A talajvíz csökkenésével fokozatosan teret nyertek a kékperjés vagy kiszáradó láprétek.


   A Duna-Tisza köze valamennyi gyíkfaja él a területen, még a jégkorszaki maradványfajnak számító elevenszülõ gyík is elõfordul.


   A gyíkok szolgálnak táplálékul a terület egyik ártalmatlan kígyófajának, a rézsiklónak. De ez a terület az egyik legjobb élõhelye a veszélyeztetett parlagi viperának is.


Kolon-tó


   Az izsáki Kolon-tó a nemzeti park legnagyobb tava (kb. 800 hektár) , mely az õs Duna egyik mellékágának természetes lefûzõdésével jött létre. A tó a feltöltõdés elõrehaladott állapotában van, ezért a tó ma a nádas mocsarak, fûzlápok, zsombékosok hazája. 1997 óta mint a Ramsari egyezmény hatálya alá tartózó terület, nemzetközi jelentõségû vadvizes élõhelynek számít. A terület jelentõs része egyben Bioszféra rezervátum.


   A tavat nyugat felõl a Bikatorok nevû homokbuckás terület övezi. A nyílt homokpuszta gyepekbe telepített erdõk ékelõdnek.


   A Kolon-tó régóta híres gazdag madárvilágáról. Az északi nagy összefüggõ nádasok biztosítanak zavartalan fészkelést a gémek számára. Valamennyi hazánkban elõforduló gémfaj költ a területen.


   Az emlõsök közül az erdei cickány, a törpe egér, a vidra és a menyét él itt.



A területen a nád- és legelõgazdálkodás mára már teljes mértékben a természetvédelem érdekeit szolgálja. A tóban tiltott a horgászat és a halászat.


   A Kolon-tó és környéke a sárga sáv jelzésû túraútvonalon is bejárható.


Fülöpházi buckavidék



   A Fülöpházi buckavidék része a Duna-Tisza közi Homokhátságnak, melynek területét fõleg nyilt és félig kötött felszíni formák jellemeznek. Növényzetét fõleg szárazságtûrõ fajok alkotják. Sajnos az állandósult vízhiány miatt a buckavidék állóvizei mind eltûntek, csak kiszáradt tómedreket (Hattyú-szék, Szappan-szék, Szívós-szék, és a Kondor-tó) látni.


   A terület északi részén a Kondor-tó kiszáradt medrével szemben Kunpuszta õsgyepje húzódik.


   A Fülöpházi homokbuckákat csak a kijelölt túrautakon és a tanösvényeken lehet meglátogatni. (Infó: Fülöpházi Oktatóközpont /képünkön/, tel.: 76/500-068)


   A védett terület határában számos lovastanya várja a hazai és külföldi látogatókat. A terepadottságok miatt kedvelt sport itt a lovaglás. A Rendek tanyán a hagyományos tanyasi élet tárgyi emlékeit bemutató kiállítás mûködik.


Orgoványi rétek

   A keleti részén a mocsarakkal, láprétekkel, nedves kaszálókkal, szikesekkel tarkított  Ágasegyházi és Orgoványi rétek találhatók. Ehhez nyugat felõl merészebb formakincsû homokbuckavidék csatlakozik. A vidék formakincse sokkal nagyobb változatosságot takar, mint a többi buckavidék.

   Az Orgovány melletti homokbuckák meredek falú lejtõi hosszú futású, keskeny völgyeket zárnak magukba.

   A mélyebb helyeken nádasok és magas növésû sásosok tenyésznek, itt-ott rekettyefûzcsoport megszakítva. Csillogó víztükröt alig látni, ezek nyár közepére ki is száradnak. A nádasokat a magasabb hátakon kiszáradó láprétek, tippanrétek és réti csenkeszes kaszálók váltják fel. A réti talajok társulásai fajokban gazdagabb, mint a mocsár.

   A Csíra-szék környékén – szikes pusztai, szikes tavi élõvilág alakult ki. A víz eltûnése ellenére még ma is fellelhetõ a szikes növényzet. A talajok speciális szerkezetébõl adódóan a vakszik foltokkal tarkított ürmös szikes puszta, a szikfok növényzet is fellelhetõ.

   A területen a Csíra-szék és az Ágasegyházi rét északi része a piros sáv jelzésû túraútvonalon szabadon látogatható.

   Az orgoványi homokbuckák csak vezetõvel, külön engedéllyel látogatható.


Bugac


    Bugac nemcsak egy természeti reliktum, annál sokkal több, kultúrtörténetünk egy darabjának – a szilajpásztorkodás és a tanyai gazdálkodás emlékeinek – a hordozója.


   Az egykori pusztai állattartás maradványai az 1930-as évekig a nagyobb kiterjedésû közlegelõkön maradtak meg, mint Bugacon.


   Bugac – Kecskemét egykori pusztája – ma a Kiskunsági Nemzeti Park legnagyobb homoksági területe, ahol külterjes állattartás most is folyik.


   Az állattartás ma a következõ természetvédelmi célkitûzéseket szolgálja: füves területek kezelése és fenntartása legeltetéssel, tájidegen növényfajok távoltartása, háziállat fajták megõrzése és bemutatása. Két nagyobb szürke marha gulya is van itt.


   A terület természeti értékei a piros kereszt jelzésû útvonalon haladva fedezhetõk fel. Erdõvel borított buckás terepen vezet a túraút egy kilátóhoz, ahonnan kitûnõ panoráma nyílik az Õsborókásra.


   A Nagybugaci erdõ részét képezõ Õsborókás 800 hektáros területe Bioszféra Rezervátum. A park területei közül morfológiai szempontból ez a legváltozatosabb, a buckás felszínek aránya itt a legnagyobb. Garmadák, maradékgerincek és szélbarázdák az uralkodóak. A garmadák nagyméretûek, 150-200 m hosszúak, éles gerincek, meredek oldalak jellemzik.


Szikra és az Alpári- rét


   A Kiskunsági Nemzeti Park legkisebb területegysége az Tisza-völgyben található. Élõvilága a tiszai árterek nyüzsgõ életét rejti.


  A terület két holtágat is magában foglal, a szikrait és az alpárit, majd déli irányban a védett terület az Alpári-rétben öblösödik ki. A Tõserdõ természetes lefûzõdésû morotvája a Dög-Tisza, melynek vizén csodálatos tündérrózsa állomány él. A szikrai holtág mentén az ártéri erdõtársulások az uralkodók. A holtág erdeiben gyakori a fákra kapaszkodó ligeti szõlõ. A holtágak gazdag hínár vegetációjának néhány képviselõje: a fehér tündérrózsa, a sárga virágú vízi tök.


   A változatos élõhely sokszínû madárvilágnak biztosít táplálkozó és fészkelõhelyet. Énekesmadár faunája a Duna-Tisza közén kiemelkedõnek számít. Az ártéri odvas füzesek baglyok és denevérek számára biztosítanak otthont.


   A Duna-Tisza köze az egyik legszebb pontja az alpári Templom-domb. Innen letekintve megragadó látvány az Alpári- rét nyüzsgõ madárvilága.



A Kiskunsági Nemzeti Park bemutató- és kiállítóhelyei az alábbi településeken találhatóak:  



Bugac, Izsák, Kecskemét, Kunszentmiklós, Pusztaszer, Szatymaz, Tiszaalpár.



További info:


http://www.knp.hu