Ide várnak


Ezért várnak


Ezzel várnak


Szeged, Maty-éri tó

   Szeged városából az 55. számú bajai úton haladva a repülõtér után találjuk a hivatalos nevén „Gróf Széchenyi István Evezõs és Kajak-Kenu pálya” közönségbejáratát, amely egyben a védett természeti terület hivatalos bejárata is. E pálya adott otthont az 1998. évi kajak-kenu világbajnokságnak. Ezt megelõzõen azonban a terület helyi természeti védettséget kapott az Önkormányzati Testülettõl, és nem érdemtelenül.


   Kétségtelen, hogy a világbajnokság technikai feltételeinek kialakítása jelentõs mûszaki beruházásokat követelt meg, ezt azonban a Város a terület természeti értékeinek és hagyományos funkciójának – a horgászatnak – figyelembevételével és maximális megõrzésével kívánta végrehajtani. Az elmúlt idõ tükrében bizton állítható, a kettõs törekvést  siker koronázta, és innen már csak a természeti oldalt vizsgálva: az értékek megõrzõdtek táji és hasznosítási vonatkozásban is.


   Aki a pályára csak sportesemény nézõjeként is ellátogat, gyönyörködhet a környezet táji, természeti szépségeiben is: 14 védett madárfaj fészkelése, megfigyelése bizonyított (gémfélék, énekes madarak).


   A mesterségesen kialakított jelentõs vízfelület táplálkozási és kora tavaszi, késõ õszi idõszakban, szezonon kívül pihenni vonuló fajok számára pihenési lehetõséget is biztosít a vízi madaraknak.


   A terület jó példa a természetvédelem és az emberi használat összeegyeztethetõségére.