Ide várnak


Ezért várnak


Ezzel várnak


Kecskeméti Egyetem Botanikus kertje

   Kecskemét központjához közel, a Ceglédi út 2. sz. alatt található kb. 1,8 hektár nagyságú terület a hozzá tartozó oktatási épületekkel együtt már 1949. óta a kertészeti oktatást szolgálja. Komlóssy László alapította, aki az itt levõ középfokú kertészeti iskola igazgatója volt.


   A kert növényállományát úgy állították össze, hogy a hallgatók botanikai ismereteinek elmélyítése mellett a benne levõ díszfák, cserjék, évelõ és lágyszárú növények változatosságukkal a dísznövényismeretet is minél jobban segítsék. A rendezési elv a rendszertani (családok szerinti) mellett a társulások kialakítása volt. Megtalálható itt néhány Alföldre jellemzõ társulás: pl. vízparti, gyöngyvirágos-tölgyes, borókás-nyáras.


   A kertben – a terület eredeti növényzetére utaló – néhány idõsebb, kb. 80 éves kocsányos tölgy is áll. A fás szárúak aránya kb. 80 %. Ritkaságnak számít az atlasz cédrus, az álciprusok, borókák, tuják gyûjteménye. Sok itt az észak-amerikai, kelet-ázsiai és eurázsiai fafajta.


   A hallgatók aktívan részt vesznek a kert ápolásában, gondozásában is. Ezt a munkát hálálják meg azok a fák, amik közel száz éves koruk és a közeli fõutak szennyezése ellenére is jól fejlõdnek. A fõiskola hallgatói által telepített mesterséges fészekodúk sok madárnak biztosítanak költõhelyet, e mellett a növények biológiai védelmét is biztosítják.


   A védett terület növényanyaga már nemcsak a fajismeret gyarapítására, de növénytársulás-tani és növényföldrajzi ismeretek szerzésére is alkalmas.


   A fõiskola hallgatói – elõzetes bejelentés alapján (tel.: 76-321-414) – szakvezetést is biztosítanak az ide érkezõ csoportok számára. A botanikus kert szabadon látogatható.